top of page

Az élet Ájurvédikus megközelítése

A testfelépítésednek és saját belső működésednek legmegfelelőbb napi rutin, ételek és jóga az egészségért.

Az Ájurvéda és én

Az indiai kutúra és egészséges életmód tizenéves koromtól az érdeklődési köröm része, az Ájurvédával viszont a 2002-2003-as (első) indiai tartózkodásom alatt találkoztam először. A természetes orvoslás híveként magától értetődő volt, hogy mikor gyomorproblémákkal küzdöttem, alternatív megoldásként, az Ájurvéda készítményeit használtam a felépüléshez. Ennek ellenére akkor az Ájurvéda számomra inkább a masszázsról és a gyógyfüves készítményekről szólt, egyfajta természetesebb „gyógyszertárnak" gondoltam.

Az Ájurvéda, mint komplex rendszer érdeklődésemet igazán a harmadik, 2006-os, utam után keltette fel, mikor Dél-Indiában szerencsém volt megismerni a „Füvesembert”, akinek a nevét sem tudom, mert csak így szólították. A helyi sokgenerációs Ájurvéda szakember volt ő, akitől először hallottam Prákritiről, Vrikritiről és arról, hogy mit is kellene nekem kiegyensúlyoznom és hogyan. Az Ájurvéda iránti érdeklődésem azóta is törhetetlen.

Az első könyv, amit elolvastam a témában, Dr. Robert Svoboda: Prákriti című remek kiadványa. Ennek hatására kezdtem el az Ájúrvédikus életmódot az életem részévé tenni. Azóta egy kisebb könyvtár gyűlt össze a témában.

A következő mérföldkő az Ájurvéda tanulmányaimban akkor jött el, mikor 2012-ben kiköltöztem Indiába (8 hónapot töltök ott egy évben), ahol napi szinten testközelből figyelhettem a rendszer gyakorlati alkalmazását számos háziasszony, terapeuta és orvos munkáján keresztül. Betekintést nyertem saját és mások kezelésének megfigyelése révén az Ájurvéda szeléskörű alkalmazási területeibe, holisztikus rendszerébe, ami a gyógyfüves készítményeknél sokkal tovább mutat.

2015-ben eljutottam Dr. Sreedhar Rao-hoz Udupiba, ahol 1,5 hónapos, 300 órás intenzív egyéni képzésen vettem részt Ájurvédikus táplálkozás és általános gyógynövény használat témakörében, majd nyomon követhettem munkáját és betekinthettem számos esettanulmányba.

Emellett elvégeztem a Kaivalyadhama Jóga Kutatóintézet 100 órás Ájurvéda továbbképzését jógaoktatóknak és főzhettem Divya Alterrel, az Ájurvédikus ételkészítés Indián kívüli szakértőjével, online továbbképzés keretében.

Ez volt az az időszak, mikor az összes korábbi tanulmányom beérett és összeállt.

2017-ben született meg az Ájurvéda és Ájurvédikus Életmód Alapismeretek tudásanyag, amit először jógaoktató képzések részeként adtam át, majd 2020-tól elérhető bárkinek online az Ájurvéda Start és Start+ program keretében.

2022 végétől intézményes keretek között folytatom tanulmányaimat Indiában, hogy az indiai Ayush (alternatív orvoslás eü minisztériuma) által regisztrált Ájurvédikus Dietetikus és Gyógynövény készítmény szakértő lehessek .

A célom az, hogy egyrészt a táplálkozás területén felhívjam a figyelmet arra, hogy nem minden válik az egészségünkre, amit egészségesnek mondanak. Manapság annyiféle táplálkozási divattal találkozik az ember, hogy teljesen belebonyolódik abba, hogy mit is tegyen az egészsége érdekében. Másrészt pedig szeretném bemutatni mindazoknak, akikkel együtt dolgozom, hogy mennyi minden áll rendelkezésünkre a saját otthonunkban, testünkben ahhoz, hogy saját egészségünk megtartásának, gyógyulásunknak aktív résztvevői lehessünk.

Az Ájurvéda ősi tudománya szélsőségektől mentes és az egyetlen olyan holisztikus rendszer, mely az egyént veszi figyelembe és az élet minden területére kitér, ahelyett, hogy csak egy területen és általánosságban vizsgálódna.

Iránymutatásaival azon dolgozunk, hogy kifejlesszük az érzékenységet testünk visszajelzései felé, ami ahhoz szükséges, hogy jobban megértsük annak működését és igényeit, a saját egyensúlyunk mibenlétét és annak feltételeit.

 Miről tanulhatsz az Ájurvéda Tanfolyamokon különböző mélységben?

Egyrészt az Ájurvéda Start és Start+ keretében megismerkedhetsz az Ájurvéda alapfogalmaival, mint pl a dósa, dátu, ámá, ágni stb. és elsajátíthatsz olyan, a napi rutin részét képező praktikákat, melyek a egészség megőrzést és a gyorsabb felépülést segítik. Másrészt megtanulhatod felismerni a környezet rád gyakorolt hatásait és megismerkedhetsz az Ájurvédikus ételkészítés alapjaival.

Harmadrészt pedig a jóga segítségével megtanulhatsz figyelni a tested és az elméd működésére, lélegezni és nem mozogni, saját magadnak gyakorolni.

Az Ájurvédikus Főzőklub az Ájurvéda Start és Start+ programokban már elsajátított ismeretekre alapozva visz mélyebbre az Ájurvédikus ételkészítés területén. Azért tartottam fontosnak, hogy ezzel sokkal többet foglalkozzunk, mert az általunk bevitt étel kiemelkedő szereppel bír abban, hogy az elemek és a dosák egyensúlyát meg tudjuk tartani és így közvetlenül hatnak arra, hogy milyen mértékben vagyunk kiegyensúlyozottak, egészségesek és boldogok. Az ételünk jelentőségét ez, a Charaka Samhitából -az Ájurvéda egyik alap forrásából- származó idézet foglalja össze a legjobban:

„Ha az ételed nem megfelelő, akkor a gyógyszer sem segít. Ha az ételed olyan, amilyennek lennie kell, akkor nincs szűkséged gyógyszerre.” .

A célom az, hogy hathatós segítséget nyújtsak abban, hogy megértsd a saját egyensúlyod alapját, át tudd alakítani az étkezésedet az igényeidnek megfelelően, és könnyedén, gyorsan tudj szezonális alapanyagokból tápláló, finom és egészséget szolgáló ételt előállítani.

Az Ájurvédikus Életmód Mentor Program a főző klubnál is tovább megy, melynek keretében az Ájurvéda rendszerének minden otthon alkalmazható elemét a te saját igényeidre szabunk, ezért ez a program sok egyéni/privát konzultációt tartalmaz.

 Tapasztalatom szerint, a legtöbb esetben a gyógyulni-változtatni vágyókat vagy nem tájékoztatják az életmód szerepéről és fontosságáról, vagy teljesen magukra maradnak azokkal a lépésekkel, melyek a mindennapjaikat érintik és legalább olyan fontosak lennének, mint maga az Ájurvédikus vagy egyéb kezelés-kúra, amin részt vesznek.

A Mentor Program azoknak szól, akiknek egyrészt nincs idejük arra, hogy utánajárjanak és saját magunknak szisztematikusan kidolgozzák a személyes állapotuknak megfelelő elengedhetetlen életmódbeli változtatásokat (napi rutin, étrend, kozmetikumok, relaxáció és mozgásforma), másrészt azoknak is segít, akik könnyen elvesznek a részletekben és ezzel elvesztik a motivációt is, ami ahhoz kell, hogy az életmódjukon alapjaiban tudjanak változtatni.

A Program keretein belül kézhez kapsz minden információt és segítséget saját állapotodra szabva és támogatást kapsz ahhoz, hogy megmaradjon a motiváció és észrevedd az eredményeket.

Ha érdekel az Ájurvéda holisztikus rendszere várlak szeretettel a tanfolyamokon!

ayurveda-class.jpg

Mi az az Ájurvéda?

Az Ájurvéda több, mint 5000 éves tudomány, ami azért kelt életre, hogy az emberiséget az egészség megőrzésben és gyógyulásban segítse a megelőzést és a természetes gyógymódokat előtérbe helyezve.

A megfelelő napi rutin, a táplálkozás és a jóga ugyanúgy részét képezik, mint a gyógynövények használata.

Nem arról szól, hogy tökéletesek legyünk, hanem arról, hogy kialakítsuk saját egyensúlyi állapotunkat, ami az alapja az egészséges életnek.

Nem szeretnék az életünket rövid idő alatt alapjaiban felforgatni, inkább apró, fenntartható változásokon keresztül szeretnénk eljutni oda, hogy a változtatás az egészségesebb felé belső igényből fakadjon.

Hanging Herbs

Miért pont Ájurvéda?

Több oka is van, például:

  1. könnyű követni, nem köt szigorú szabályokhoz (nincs éhezés, nehéz böjt), csak egy kis elhatározás szükséges az apró változások elindításához és az egészséges szokások kialakításához.

  2. Nem egy éppen divatos étkezési hullám, ami egyeseknek működik, másoknak nem, hanem egy évezredes tudomány, ami bevált. 

  3. Amikor egy "diétát" vagy a rendszerhez kapcsolódó egyéb "változást" ír elő, akkor saját állapotodat veszi figyelembe, nem általánosításokból találgat. Ha nem működik, akkor csaltál :P). 

Tech Watch

Ájurvédikus Napi Rutin

Az Ájurvéda keretein belül a napi rutin azt jelenti, hogy a mindennapjaidat a nap energiájához és a természethez igazítod. Ez annyit tesz, hogy figyelembe veszed a saját biológiai órádat, tehát a különböző napi tevékenységeidet akkor végzed, amikor azt a külső és belső energiák és tested működése leginkább támogatja. Hogy ez mit jelent?

Jó a nappal kelni, mert ez az időszak a legmegfelelőbb arra, hogy kapcsolódjunk magunkhoz, a természethez vagy, hogy bármilyen spirituális  tevékenységet végezzünk.

Jó délben enni a legtöbbet és annak megfelelő figyelmet szentelni, mivel ekkor a legaktívabb az emésztő tűz. Jó a szellemi munkát 14 és 16 óra között végzni, mert a délutáni energiák támogatják ezt a leginkább.

Végül pedig jó elkezdeni 18 óra után lelassulni és készülődni a pihenésre, hogy az éjszakai alvás valóban pihentető legyen és ágyba bújni legkésőbb 22 óráig.

Super Health Food

Ájurvédikus Étkezés

"Mikor az étkezési szokások nem megfelelőek az orvosság nem használ. Ha az étkezés megfelelő nincs szükség orvosságra." Charaka Samhita

Az Ájurvéda szerint nem csak az a célunk, hogy egészségesen étkezzünk, hanem az is, hogy egészségesek legyünk a bevitt étel által. Hogyan?

Amennyire lehet egyél frisset, helyit, szeretettel készítettet és olyat, amit meg tudsz emészteni, tehát a te testtítusodnak megfelelő. 

Tartsd az emésztő tüzet optimális szinten, hogy az tökéletesen tudja végezni a munkáját: az átalakítást, beépítést és kiválasztást.

Honnan tudod, hogy az étel jó számodra? Az ételed energiát és belső nyugalmat ad, az immun rendszered legyőzhetetlen.

Yoga%20at%20Home_edited.jpg

Ájurvéda Jóga

Különbőző testípusuaknak más-más jóga típus az legmegfelelőbb:

Vata típusú vagy (vagy egyensúlytalanság esetén) ? Legyen a gyakorlásod lassabb, meditatív, gyengéden erősítő. 

Pitta típusú vagy (vagy egyensúlytalanság esetén)? Legyen a gyakorlásod  kiegyensúlyozott, kevésbé fűtő, több legyen a hűtő, nyugtató ászana.

Kapha típusú vagy (vagy egyensúlytalanság esetén)? Legyen a  gyakorlásod intenzív, fűtő és jól átmozgató. 

A kor, az évszak és más körülmények is befolyásolják, hogy éppen mire van szükséged. Figyeld meg és legyél tudatos!

bottom of page